2012. jan. 31.

Manhattan 2in1 Perfect teint

Már fogalmam sincs, hogy melyik bejegyzésben említhettem ezt a terméket. De az biztos, hogy a keresőszavakat elnézve érdeklődés mutatkozik iránta.
Így hát mit csinál egy jó bloggerina? Ír róla, hát persze :)

A Manhattan termékek iránti bizalmam tini koromban kezdődött.
A problémás bőrűek számára elsőként a Manhattan kínált az álcázó hadművelethez szükséges kellékeket: alapozó, korrektor púder.
Hosszú időn át a púdert használtam nagy szeretettel. Aztán mikor szintet léptem a sminkes pályafutásomban, az élet elképzelhetetlennek tűnt alapozó nélkül.
Elsőként persze a clearface termékcsalád 3in1 alapozóját próbáltam ki, de az veszettül szárított. Használat után úgy néztem ki, mint egy napon felejtett, cserepesre aszalódott görög agyagamfora.

Mivel akkoriban is inkább preferáltam a matt finisű alapozókat, minden alkalommal egy ilyen végeredményt ígérő terméket vettem le a polcról.
Sok-sok csalódás után végül csak visszatértem a Manhattan-hez. Ezúttal a Powder Mat Make Up nevű alapozó lett a kiválasztott, amelynek használatával elvileg púderszerű végeredményt kapunk.
Számomra a mai napig ez az egyik TOP alapozó. Azonban a BB krémek letaszították a trónról és jobbára már csak a Manhattan púdereit használom.
Az egyik kedvencem a Manhattan 2in1 Perfect Teint powder and make up.

Manhattan
2in1 Perfect Teint
púder és alapozó



Csomagolás

Praktikus, műanyag dobozka. Műanyag, de strapabíró.
Mikor kinyitom, egy egész felületet kitöltő tükörben köszön vissza az arcképem.
Az alján van egy kis fiók, amiben egy alapozó szivacs hever. Ez nagyon jól jön, ha napközben fel akarjuk frissíteni a sminket.
Semmi felesleges csicsa nincs rajta. Bármennyire is szeretem a cukiságokat, az ilyen egyszerű de nagyszerű megoldásokkal is meg lehet győzni :)
Tartalom 9g 


5 / 5

Szín
Beige 16
Ez az én bőrömnél egy ici-picit világosabb. Azonban szerencsére még így sincs tőle sápadt megjelenésem.
Ha elfogy, legközelebb lehet, hogy a sötétebb árnyalat után nyúlok.

4,5 / 5

Állag
Ez a termék attól különleges, hogy nedvesen ill. szárazon is használható.
Nedvesen erősebb a fedése, de nagyon nehézkes szépen eloszlatni.
Száraz felvitelhez én ecsetet használok. Így is nagyon jól fed és szépen mattít.
Lehet, hogy a (nyomi) ecsetem hibája, de nagyon porzik és az ecset elég nehezen veszi fel.
3,5 / 5

Tartósság
Véleményen szerint egy púder tartóssága attól is függ, hogy milyen alapozót viszünk fel előtte.
A színe jól tart, de azért kopik. Kifényesedés használt alapozótól függően 4-6 óra.
Primerrel ez is jobban bírja.
4 / 5

Ár
Nem emlékszem
- / 5

Pozitívumok
  • praktikus csomagolás
  • közepes-erős fedésű, építhető
  • szépen mattít
  • egyenletes bőrfelszínt kapunk

Negatívumok
  • nedvesen használva maszkszerű hatása van
  • jó minőségű ecset szükséges a száraz felvitelhez
  • porzik
  • lehetne tartósabb

ÖSSZESEN

Sosem szerettem az alapozóból több réteget felvinni.
Ha egyenletesebb bőrfelszínt szeretnék, akkor az alapozó vagy BB krém felé ezt a jól fedő púdert használom.
A por állagú ásványi alapozókhoz hasonlóan viselkedik, de sokkal egyszerűbb és kényelmesebb a használata.

4 megjegyzés:

samelike írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

Én is ezt használom!!! A véleményünk is egyezik, az ára szerintem olyan 2000ft körül lehetett de én 50%-os kuponnal vettem meg. Én keményebb ecsettel használom alapozó fölé vékony rétegben (próbáltam szivaccsal is de akkor elégé maszatos az eredmény.) Nekem a csomagolásban annyi nem tetszik, hogy a pöcköt ami tartja mindig letöröm ez másik manhattanas púdereknél is előfordult már, bár ez meg az én szerencsétlenségem. :D
Örülök, hogy nálad is viszont látom!

paphu írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@samelike nekem szerencsére még nem tört le a nyelvéje. Az szar is lenne, mert akkor ide-oda libegne a teteje :-S

dyna írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

Micsoda egybeesések! ;) Nekem is abból a (problémás, tini bőrre való) termékcsaládból volt mindig korrektorom és púderem, vagy 10 évig kenegettem magamra őket. Pedig soha életemben nem alapozóztam magam, de púderrel igyekeztem mattítgatni a kiscsikó koromban még intenzívebben fényeskedő orcám.

Nóra írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

nekem ehhez a Manhattan termékhez még nem volt szerencsém, inkább a körömlakkjaikat próbáltam régen :)

viszont, fogadd sok szeretettel ezt a díjat! :) http://alanora.blogspot.com/2012/02/dijat-kaptam-part-2.html

Megjegyzés küldése

Rólunk

Népszerű bejegyzések

Keresés