2012. jan. 28.

Kézkrém (nem csak) hercegnőknek - Lilliputz Pflegecreme

Bevallom, nem vagyok az a testápolós-kézkrémezős fajta. Lustaságból is, meg szerencsére nem is igazán van szüksége a bőrömnek plusz hidratálásra.
Azonban a téli hideg az én kis kacsómat se kíméli. Hiába dugom zsebre vagy húzok kesztyűt, az ilyen fagyos időben mindig megjelenik az ekcémám.
Fú, nagyon rossz és fájdalmas :( Piros kis foltok, amik először borzasztó szárazak, kivörösodnek és rettenetesen viszketnek aztán. Ha nagyon vészes a helyzet fel is hólyagosodik.
Nahát, ezt azért már én sem hagyhatom és muszáj vagyok kézkrémhez folyamodni.

Az ekcéma azonban olyan alattomos képződmény, hogy iszonyúan elkezd csípni, ha számára nem tetsző krémmel kenegetem.

Mission: olyan krémet találni, ami megelőzi a kiszáradást, tehát jól hidratál, ezáltal megakadályozza az újabb ekcémás foltok felbukkanását. Ugyanakkor a már meglévő kis gyulladásokat se irritálja.

Első kiszemeltem a Nivea repair SOS kézkrém volt, ami tartalmazott egy dexpanthenol névre hallgató X-vegyszert.
Persze rögtön ki is próbáltam a boltban, hogy nem csíp-e. Nem. Oké. Ár? 600+ forint háthát....végülis nekem egy kézkrém úgyis sokáig elég, úgyhogy elfogadható.
De azért nézzünk körül a gyerekosztályon. Ez a legújabb meghibálásom, hogy bébiknek/gyerekeknek készült kencéket vásárolok. Az az elképzelésem, hogy a piciknek készült termékeket csaknem nyomják tele annyi szeméttel?

Tehát nézzünk csak körül a macis meg az elefántos csomagolású kencék között is.
Találtam is egy ígéretesnek tűnő krémet. Először a csomagolása ragadta meg a figyelmem: rózsaszín! :)
Vetettem néhány pillantást az összetevőkre: többek között mandulaolajat és napraforgóolajat is tartalmaz. Továbbá e krém készítésénél is közreműködött Utónium professzor és nem volt rest beleborogatni egy kis X vegyszert: panthenolt.
Éssss feleannyiba kerül, mint a Nivea kézkrém. Ezt neked Nivea, a hercegnők rózsaszínben nyomják, fele áron :D

A krém picit folyós állagú. Elég hamar beszívódik és nincsen rátenyereltem-a-vajas kenyérre utóérzet. Inkább vizes, mint zsíros-krémes.
Nem csípi az ekcémámat, jól hidratál.Hatását tekintve éppen olyan hosszútávú, mint bármelyik, másik drogériás kézkrém.
Csomagolásához én egy édeskés, mandulás illatot álmodtam meg ott 2 pillanat alatt, aztán ért a meglepetés, mert kissé fanyar, citrusos az illata. 
300 forint körül volt az ára, amiért egy nem kiemelkedően, de jól teljesítő kézkrémet kaptam.



UPDATE: fotózás után tüzetesebben átfürkészve az összetevőket észrevettem, hogy a felsorolás végén ott figyel a nagy mumus parabén...2x is. Oh well...így semmisülnek meg a gyermekes álmodozások.

14 megjegyzés:

Nóra írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

óhh, Lilliputz név már régóta megfogott, olyan kis cuki :D viszont én maradok a jól bevált Niveánál meg a Manufaktura sörös kézkrémjénél :D nem,nem a sör miatt ;)

paphu írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@Nóra

hát persze, véletlenül se gondoltam, h a sör miatt. Azt meginni kell, Te :D

Nóra írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nóra írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@paphu upszi,azt hittem az értékes összetevőit kívülről kell alkalmazni :O taníts Mester :DDDD

paphu írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@NóraHát ha azt akarod, h berúgjon a kezed, akkor persze arra is kenheted :D

Nóra írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@paphu :$ dehogy! :D na további szép hétvégét és éjszakát, ránk fér szerintem! :)

dyna írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

ém is édes illatot képzeltem volna hozzá!
én neutrogenaval+lushos helping hands-sel kenegetem a repedésig kiszáradni hajlamos kacsóm, mármint nem is kenegetem kellő intenzitással, mert a kedden is kirepedt a bal mutató ujjamon.
de a héten jön a fagy, szóval most kencézni kell.
az meg a világ genyósága, h a gyerekeknek szánt dolgokat is telenyomják mindenféle szarral...
a sörös kézkrémmel tán még a pasik is meggyőzhetőek lennének e fajta krém fontosságáról. nem is hallottam még róla!

Velvet FizZ Blog írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

Nagyon felnevettem ezen: beletenyereltél a vajas kenyérbe :D :D Amúgy én is utálom azt az érzést :D A parabénekért meg kár :/

Eni írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

Cuki a csomagolás, kár az összetevőkért...

paphu írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@dyna Nekem a neutrogeétól még jobban bepipul az ekcéma :( És vhogy túl zsíros is.

hát kár-kár a parabénekért, pláne, h ez gyerekcucc, de sztem nem ez fog elvinni :D

Zsofi írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

A parabének valóban nem túl értékes összetevők, a parfüm meg pláne de megnyugtatlak, a panthenollal semmi baj nincs. http://kremmania.hu/osszetevok/panthenol

Amúgy itt vannak az összetevők is részletesen http://kremmania.hu/kremek/lilliputz-pflegecreme, és itt pedig az öko tesztről írnak részletesebben http://kozmetikaportal.hu/cikkek/kozmetikumok/kozmetikumtesztek/az-oko-test-vizsgalata-mi-van-a-nappali-kremekben , úgyhogy megláthatod, nem is olyan rossz azért ez a krém. Persze nem tökéletes, meg nem is biztos, hogy használ, de azért az összetétele alapján sokkal rosszabbakat is választhattál volna. :)

paphu írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

@Zsofi a panthenolról tudom, h történetesen jó, az x-vegyszeres utalás csak móka volt :) azért nem vagyok ekkora tök :D
És sztem is jó kis krémecske. az én elvárásaimnak teljesen megfelel.

Zsofi írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

Bocsi akkor a közbeokoskodásomért, csak valahogy nekem az összes latin(?) megnevezés randán hangzik, és sosem tudom a polcok előtt állva eldönteni, hogy vajon az adott összetevő épp rossz vagy jó-e.. :) És ezek szerint én vagyok a tök, mert még a panthenollal kapcsolatban is sikerült elbizonytalanítanod, és azonnal utánanéztem, hogy biztos jól tudtam-e.. :D

paphu írta... Best Blogger Tips[ válasz a hozzászólásra ]Best Blogger Templates

miért kérsz bocsit?

Általad tudtam meg, h a parabének nem is akkora borzadályok, mint ahogy azt én hallomásból gondoltam.
Szóval köszi az okoskodást, gyere máskor is ;)

Megjegyzés küldése

Rólunk

Népszerű bejegyzések

Keresés